Balatoni nyaralóban, 16 évesen, osztálytársakkal, chipssel és sok piával körülvéve, a helyi videotékából (!!!) kivéve akadtunk rá arra a filmre, ami számomra az a kategória lett, amit bármikor szívesen megnézek. Legutóbb a kubai út előtti este, vasalás közben néztem, és ugyanolyan jó volt, mint először, meg másodszor, meg harmadszor...

A Pitch Black - 22 évente sötétség akkoriban (2000) valószínűleg 18+ hentelős horror volt, most már a cukin gagyi grafika miatt lehet, hogy egy sima 16-os karikás sci-fi. Szerintem B kategória, de lehet, hogy abban az évben még A-nak számított. O tempora...

Tudjátok, hogy a horrort szeretem. És tudjátok, hogy ehhez képest a horrorfilmek (és könyvek) 90-95%-a még szerintem is vállalhatatlan vacak. Ebben a filmben basszus minden klisé megvan, ami a vacak, gyilkolászós horrorfilmekben. Hogy, hogy nem, mégis működik.

A Pitch Black a jövőben, és a világűrben játszódik, és úgy belekezdünk in medias res a sztoriba, mintha feltételeznék rólunk a készítők, hogy tudjuk, miről van szó, mert láttuk az előző részt, vagy olvastuk a képregényt, vagy mittudomén. Űrhajón vagyunk, mindenki az Alienből (vagy tetszőleges másik sci-fi sztoriból) egyébként ismerős űrhajósok álmát alussza, kivéve aki narrál, és elkezdi magyarázni: ebben az álomban csak a legősibb, állati ösztönök működnek. Nem csoda, mondja, hogy én teljesen ébren vagyok. Béna, nem béna, engem ezzel a sorral megvettek. Mert a narrátor, az ugye a főszereplő, gondolhatja az egyszeri néző, és a főszereplő most nem cuki, nem jó fej, hanem vészjósló. Elsorolja, kik vannak még az űrhajón, mert hallotta és érezte őket, és bemutatja a kékszemű ördögöt, mert ugye mindenki tudja, ki az (fingunk sincs, de ezzel is bevon a történetbe). A narrátornak és a kékszemű ördögnek közös múltja van, előtörténet, amiről tudnunk kellene. És ha a narrátor az antihős, akkor a kékszemű ördög kellene, hogy a hős legyen, nem? Mérnem ő narrál? Izgiiiiiiii.

Innentől spoilerezni fogok, a slusszpoénok kihagyásával, másra koncentrálva.